Valamikor régen, amikor még nem a képernyők uralták a mindennapokat, és a világ lassabb, természetközelibb volt, a nagyszüleink jelentették az élet egyik legbiztosabb pontját. Mi, az X és Y generáció tagjai, sokunknak ők voltak a második szüleink. A szüleink dolgoztak, mi pedig a nagyszülőknél nevelődtünk – velük mentünk iskolába, velük töltöttük a nyarakat vidéken, az állatok között, a kertben. A földdel, a természettel való kapcsolatunkat tőlük kaptuk, és még ha ma már más világot élünk is, ezek az élmények és tanítások örökre belénk ivódtak.
Életleckék a kertből és az udvarból A kertészkedés nem csupán a növények gondozásáról szólt. A nagyszüleink kertjében megtanultuk, hogy mindennek megvan az ideje – a vetésnek, a növekedésnek, az érésnek és az aratásnak is. A földdel dolgozni alázatra tanított: ha valamit nem tettünk meg időben, annak következménye lett. Ha nem gyomláltunk, ha nem locsoltunk, elmaradt a termés. Megtapasztaltuk a saját kezünk munkájának gyümölcsét, és azt is, hogy a természet ritmusához kell igazodnunk, nem fordítva.
A vidéki élet örömei és keménysége Aki élt falun, tudja, hogy ott minden napnak megvolt a maga feladata. Az állatokat reggel etetni kellett, a disznóvágáskor nemcsak nézői, hanem segítői is voltunk az eseményeknek. Nem volt mese, nem volt kibúvó – a munka része volt az életnek, és ebből tanultuk meg, hogy a dolgok maguktól nem történnek meg. A vidéki nyarak alatt a két kezünkkel tettük hozzá a magunk részét a család életéhez.
Hogyan épül be mindez az életünkbe? Talán ma már nem mindenki művel kertet, és a disznóvágások helyett más családi események jellemzik az életünket, de amit ezekből az élményekből hoztunk, az a gondolkodásunk része lett. Tudjuk, hogy a kitartás és a munka meghozza a gyümölcsét. Tudjuk, hogy az élet ciklikus, hogy a türelem és az idő fontos tényezők. Tudjuk, hogy az étel érték, mert láttuk, hogyan lesz a magból termés, a termésből étel az asztalon.
A mai generáció – átadhatjuk ezt nekik? A kérdés az, hogy a mai gyerekek, akik már egy digitális világba születnek bele, mennyire nyitottak minderre. Vajon van-e még lehetőségük ugyanazokat az élményeket átélni, amiket mi? A válasz az, hogy igen – ha mi, akik ezeket a tapasztalatokat magunkkal hoztuk, képesek vagyunk megmutatni nekik. Nem kell hozzá más, csak egy kis idő, egy kis szándék, és egy kis természet.
Egy közös kertészkedés, egy családi nap vidéken, egy kirándulás, ahol megismerhetik az állatokat, vagy akár egy beszélgetés arról, milyen volt régen. Nem az a lényeg, hogy pontosan ugyanazt éljék át, mint mi, hanem hogy megtapasztalják a természetközeliséget, a kétkezi munka örömét, és azt, hogy az élet nem csak a virtuális világban zajlik.
Mi vagyunk azok, akik hidat képezhetnek a múlt és a jelen között. A kérdés csak az, hogy élünk-e ezzel a lehetőséggel.
Horváth Valéria
szakértő, tréner