Rohad az alma kívül-belül – ilyen a házasság, ha matekra épül
A 21. században még mindig a vagyon, a státusz és a családi elvárás határozza meg, kihez kötjük az életünket. De tényleg ettől leszünk boldogok?
Láttam egy filmet a héten, „A többesélyes szerelem” címmel. Megfogott. Nem a történet miatt, hanem azért, mert kíméletlenül tükröt tartott elém – és talán mindannyiunk elé. Egy tükröt, amelyben nem a romantikus boldogság mosolygott vissza, hanem a rideg valóság: a házasságok jelentős része ma is matekra épül.
Pénz a pénzzel, rang a ranggal, kultúra a kultúrával, vallás a vallással házasodik. Mintha a 21. században is ugyanott tartanánk, ahol száz éve: a házasság nem két ember szerelméről szól, hanem két család, két anyagi háttér, két társadalmi státusz összekapcsolásáról. És közben mi, akik hiszünk a feltétel nélküli szeretetben, csak állunk döbbenten: valóban erről szólna az élet?
A matek hideg logikája
A filmben újra és újra felmerült bennem a kérdés: miért kötjük össze az életünket valakivel, ha nem a szívünk diktálja, hanem a családi nyomás, a társadalmi elvárás vagy a „jó parti” ígérete? Miért választjuk inkább az elfogadható, de boldogtalan életet, ahelyett, hogy mernénk a szeretetre építeni?
Persze lehet mondani: „A szerelem elmúlik.” Igen, elmúlik a rózsaszín köd, az állandó vágyakozás. De ami maradhat, az a mély szeretet, a valódi kapcsolódás. Az a csendes biztonság, amikor valakihez hazaérkezel. És ha ez nincs, akkor mit számít az autó, a ház, az ékszer? Egy hideg fal, egy szép külső, amelyben belülről rothad minden.
Mert igen, a matek működik: összeadjuk, amit hozunk, levonjuk, ami hiányzik, osztunk és szorzunk. De vajon boldoggá tesz-e ez a mérleg? Boldogabbá attól, hogy „megéri” a kapcsolat? Vagy éppen ellenkezőleg: lassan, észrevétlenül kiüresít?
A látszólagos boldogság
Értem én, hogy a biztonság fontos. Hogy kell a fedél a fej fölé, a közös alap, a stabilitás. De ezek önmagukban sosem fognak boldogságot adni. Egy új autó illata, egy csillogó gyűrű, egy nagy ház – mind-mind boldogság-illúzió. Megnyugtatják a külvilágot, hogy „jól élsz”, de belül közben ott a kérdés: és én jól vagyok?
Mert boldogságot nem a tárgyak adnak, hanem azok a pillanatok, amikor valakihez odabújsz. Amikor tudod, hogy a másik a szemedbe nézve tényleg téged lát, nem a bankszámládat, nem a családnevedet, nem a rangodat. Amikor szeretsz, és szeretnek – egyszerűen, tisztán, minden feltétel nélkül.
A feltétel nélküli szeretet illúzió vagy valóság?
Sokan azt mondják, hogy a feltétel nélküli szeretet gyerekes álom. Én mégis hiszem, hogy létezik. Tapasztaltam. Tudom, milyen elfogadni valakit olyannak, amilyen – és szeretni úgy is. Nem azért, mert jó parti, nem azért, mert a családja elfogadja, hanem mert ő az, aki mellett önmagam lehetek.
Persze lehet, hogy nem tart örökké. Lehet, hogy egyszer véget ér. De amíg tart, addig minden pillanat ajándék. És szerintem ezerszer értékesebb egy rövidebb, de őszinte és szeretettel teli kapcsolat, mint egy évtizedeken át húzódó, üres szövetség, ahol minden a külsőségekről és az anyagi javakról szól.
A film üzenete – és a saját kérdésem
„A többesélyes szerelem” arra figyelmeztetett: könnyű elhinni, hogy a boldogság kiszámolható. Hogy a társadalom, a család, a pénz tudja jobban, mi kell nekünk. De ha így van, akkor miért van annyi boldogtalan házasság? Miért élnek emberek évtizedekig olyan kapcsolatban, ahol nincs intimitás, nincs igazi közelség, csak megszokás és látszat?
Én nem akarom elfogadni, hogy a házasság csupán anyagi társulás. Nem akarok beletörődni, hogy az igazi boldogság nem más, mint jól megválasztott rang és stabil anyagi háttér. Szeretném hinni, hogy van más út.
És igen, lehet, hogy sokan elítélnek ezért a gondolatért. De én még mindig az a kislány vagyok, aki álmodik arról, hogy a férfiak képesek meglátni a belső értékeket. Hogy nem csak a pénz, a kinézet, a státusz számít. Hogy van olyan, amikor két ember egymást választja – nem a világ elvárásai, hanem a szívük miatt.
A végső kérdés
Lehet, hogy a matek biztonságot ad. De boldogságot?
Lehet, hogy a házasság intézménye sokszor az anyagiakról szól. De miért kellene ebbe beletörődnünk?
És a legfontosabb:
Van-e olyan autó, ház, ékszer, amely képes pótolni azt az érzést, amikor a másik kezét fogva tényleg boldognak érzed magad?
Én hiszem, hogy nincs. Hiszem, hogy az igazi boldogság nem a tárgyakban, hanem az élményekben, a közös pillanatokban, az őszinte szeretetben rejlik.
És ha ez naivitás, akkor inkább maradok naiv. Mert az illúzió helyett inkább választom a szívem igazságát.
Horváth Valéria
szakértő, tréner