X generációs szülőként elhisszük, hogy akkor vagyunk jók, ha mindent IS megcsinálunk. Ha a gyerek mellettünk lélegzik, mi máris rohantunk cipőt kötni, leckét ellenőrizni, házi projektet nyomtatni, zongoraórára hurcolni, közben multitaskingban egy Gordon Ramsay szintű vacsit rittyenteni, és ha még marad egy percünk, akkor persze mosolyogni is. Hiszen mi jó anyák vagyunk. Vagy legalábbis annak akarunk látszani.
De álljunk meg egy pillanatra. Miért hisszük azt, hogy a gyerek boldogsága attól függ, hogy mi szuperhősök vagyunk?
Talán azért, mert mi X generáció sokszor nem kaptunk elég figyelmet. Vagy azért, mert örököltük a megfelelési kényszert: „Én jobb szülő leszek, mint az enyémek voltak!” Vagy egyszerűen csak rettegünk attól, hogy a gyerek majd nem lesz hálás – hiszen annyit adtunk neki.
Csakhogy a gyerek nem Excel-táblázat, ahova beírhatjuk: 12 év túlórázás + 5.872 elmosogatott tányér = hálás, kiegyensúlyozott felnőtt.
Nem. A gyerek annak örül, hogy vagy. Hogy beszélgetsz vele 20 percet, hogy nevettek egyet, hogy együtt néztek hülye videókat a kanapén.
És tudod, mi a legnagyobb őszinteség? Ha napi egy órát adsz magadból, az többet ér, mint 10 órányi kiégett, ideges, rohanó szülői jelenlét.
Nem dől össze a világ, ha a mosogatás holnapra marad. Nem lesz gyerekkori trauma abból, hogy a zokni nincs vasalva. De lesz trauma abból, ha anya állandóan fáradt, ideges, és sosem nevet.
Szóval, kedves X generációs anyukák:
nem kell szuperhősnek lenni,
nem kell minden percet a gyerekkel tölteni,
és nem kell szégyellni, ha magadra is fordítasz időt.
Mert jó anya nem az, aki mindent megcsinál. Jó anya az, aki van.
És tudod mi a legszebb? A gyerek pont azt fogja megszokni és értékelni, amit adsz neki. Nem kell több. Nem kell tökéletesnek lenni. Elég, ha elég jó vagy.
Horváth Valéria
szakértő, tréner