Egy gyereknek nemcsak szeretetre, hanem keretekre is szüksége van. A szeretet biztonságot ad, a keretek viszont iránytűt. Amikor a szülő nem állít fel határokat, nem követeli meg a felelősségvállalást, nem kér számon, akkor valójában a legnagyobb ártást követi el: elengedi a gyerek kezét egy olyan világban, ahol következmények igenis vannak.
Mit tanul meg az a gyerek, akinek mindent szabad?
– Hogy az életben nincsenek szabályok.
– Hogy bármit megtehet, mert úgysem lesz következménye.
– Hogy mások érzései, ideje, munkája nem számít.
És mi történik később? Felnőttként ezek a gyerekek nem tudják tartani a határidőt, nem bírják a munkahelyi felelősséget, nem értik, miért baj, ha elkésnek, vagy miért kell tisztelni a másik embert. Mert sosem tanulták meg.
Ezért van az, hogy egyre több fiatal nem tudja elfogadni a reggel 8 órás munkakezdést. Nem azért, mert lusták, hanem mert gyerekkorukban sosem kellett időre kelniük, nem volt reggeli rutin, nem kellett elszámolniuk, ha elkéstek. Most pedig, amikor az élet követeli, hogy legyenek megbízhatóak, felelősségteljesek és pontosak – egyszerűen összeomlanak.
De nemcsak a munkahelyen buknak el. A párkapcsolatokban is.
Hogyan várhatunk el tiszteletet, hűséget, felelősséget egy olyan embertől, akinek sosem tanították meg, mi a határ, és mi a másik ember iránti felelősség? Hogyan fogja tisztelni a párját, ha gyerekként sem kellett tisztelnie senkit? Hogyan fogja tartani magát egy kapcsolatban, ha ő maga is mint egy „szabad ló a réten” szaladgál ide-oda, keretek és célok nélkül?
Ez a szülő felelőssége. Aki nem nevel keretrendszerben, az a gyerek jövőjét teszi tönkre. Aki nem tanítja meg a gyerekét felelősségre, az egy olyan felnőttet ad a társadalomnak, aki sosem nő fel igazán. Aki nem szab határokat, az nem szeret, hanem elenged.
És ennek az lesz az ára, hogy ezekből a gyerekekből felnőtt testbe zárt 5-6 évesek lesznek. Olyan emberek, akik nem tudják, miért úszik el az életük, miért nem érnek el semmit, miért nem találnak párt, vagy miért omlanak össze egy munkahelyi konfliktusban.

A határok nem korlátoznak – a határok megtartanak. A keretrendszer nem elveszi a szabadságot, hanem megadja az alapot ahhoz, hogy az életben valóban szabad lehess.
Szülők, ne vegyétek el a gyerekektől azt a lehetőséget, hogy felnőjenek!
Horváth Valéria
szakértő, tréner