(valós történet alapján)
Sziasztok,
Egy szingli nő vagyok, aki sikeresen kilépett egy rossz házasságból, és úgy döntöttem, hogy egyedül nevelem a gyermekemet, mert egy mérgező kapcsolatnál minden jobb. Szeretném megosztani a történetemet, néhány tanáccsal segíteni azoknak, akik félnek kilépni egy ilyen kapcsolatból.
Az én történetem egy tízéves házasságról szól, amely tele volt ígéretekkel, álmokkal és reményekkel, de idővel mérgezővé vált. A férjemmel az elején minden szépnek tűnt, de ahogy teltek az évek, egyre több konfliktus, verbális bántalmazás és kontrolláló viselkedés jelent meg a kapcsolatunkban. Egyik éjszaka, miután a férjemmel való veszekedés után sírva feküdtem az ágyban, rájöttem, hogy ez az élet nem csak nekem rossz, hanem a gyermekemnek is ártalmas.
A fordulópont akkor jött el, amikor láttam a gyermekem szemében a félelmet és a bizonytalanságot. Rájöttem, hogy ha továbbra is ebben a környezetben maradok, nem csak magamnak ártok, hanem neki is. Elhatároztam, hogy kilépek, egy jobb életet biztosítok neki, még ha egyedül is kell megküzdenem a nehézségekkel.
Az első lépés az volt, hogy mélyen magamba néztem, és felismertem, hogy mit szeretnék az életemmel. Listát készítettem arról, hogy mi az, amit a házasságomban nem tudok megvalósítani, hogyan képzelem el az életemet nélküle. Tervezni kezdtem, hogyan tudnám anyagilag és érzelmileg is megállni a helyem egyedül.
Elkezdtem külön számlát nyitni és félretenni pénzt. Munkát kerestem, ami lehetővé tette, hogy anyagilag független legyek, elég pénzem legyen egy új élet kezdetéhez.
Felvettem a kapcsolatot régi barátokkal, családtagokkal, szakemberekkel. Egy párkapcsolati tanácsadóval kezdtem el beszélgetni, aki segített feldolgozni az érzelmi terheket, önbizalmat adott a továbblépéshez. Csatlakoztam helyi női csoportokhoz is, ahol hasonló helyzetben lévő nők osztották meg tapasztalataikat.
Felkerestem egy ügyvédet, aki tájékoztatott a jogaimról és lehetőségeimről. Megtudtam, milyen lépéseket kell tennem a váláshoz, milyen támogatásokra számíthatok.
Amikor minden készen állt, egy nap elmondtam a férjemnek, hogy elválok tőle. Természetesen nem volt könnyű, sok feszültséggel járt, de kitartottam. Beköltöztem egy kis lakásba, elkezdtem felépíteni az új életemet.
Hittem abban, hogy képes vagyok egyedül is boldogulni, és megadni a gyermekemnek azt a biztonságot és szeretetet, amire szüksége van.
A család, barátok és szakemberek támogatása nélkül nehezebb lett volna. Az ő segítségükkel könnyebb volt átvészelni a nehéz időszakokat.
Olyan nők történeteit olvastam, akik hasonló helyzetből talpra álltak, inspirációt merítettem belőlük.
A magánytól való félelem természetes érzés, mert az ember társas lény. Az ismeretlentől való félelem, a biztonság hiánya és a társadalmi nyomás mind hozzájárulhatnak ehhez a félelemhez. Azonban fontos felismerni, hogy a magány nem feltétlenül rossz dolog. Sokkal inkább kellene félnünk attól, hogy egy mérgező kapcsolatban maradunk, mert az hosszú távon több kárt okoz, mint az egyedüllét.
Egy közeli barátnőm, aki szintén egy bántalmazó kapcsolatban élt, egyszer azt mondta: „Inkább vagyok egyedül és boldog, mint valakivel és nyomorult.” Ez a mondat nagyon megérintett, és segített nekem is a döntésemben. Ma ő is egyedül neveli a gyermekét, sikeres karrierje van, és boldog életet él. Az ő példája is bizonyítja, hogy a magánytól való félelem helyett a saját boldogságunkra és biztonságunkra kellene koncentrálnunk.
Ha te is egy mérgező kapcsolatban élsz, tudd, hogy van kiút. Nem vagy egyedül, mindig van segítség. Légy bátor, bízz magadban, tudd, hogy megérdemled a boldogságot. Az első lépés a legnehezebb, de ha egyszer megtetted, a többi már könnyebb lesz. Ne a magánytól félj, hanem attól, hogy egy mérgező kapcsolatban ragadsz. Az élet túl rövid ahhoz, hogy boldogtalan legyél. Légy erős, és merj lépni a saját boldogságod felé. Kérj segítséget!
(K. Elvira 38 éves története alapján)
Horváth Valéria
szaktanácsadó, tréner