Tisztaság, ápoltság, elvárások – avagy miért más a mérce férfiaknál és nőknél Magyarországon?

Drága uraim, mondjátok meg őszintén: ha ti nem kívánjátok meg a lestrapált, elhízott, kialvatlan anyukát, akkor miért várjátok el, hogy mi nők viszont az igénytelen, fogatlan, sörhassal és izzadtságszaggal megáldott férfiakat rajongással öleljük?”

Tudom, most sokan felháborodtok – de maradjatok velem. Mert ez nem sértegetés, hanem egy társadalmi tükör, amit itt és most a férfiak elé teszek. És igen, lesz benne igazság, ami szúr.

Magyarországon van egy furcsa, de nagyon is látható társadalmi jelenség: a férfiak egy jelentős része elhanyagolja magát. Nem, nem mindenki. Igen, vannak kivételek – és ők most nyugodtan hátradőlhetnek. De a nagy átlag sajnos nem ilyen.

És ez nem pénz kérdése.

A tisztaság, az ápoltság, a friss lehelet vagy a jó illat nem luxus. Nem kell hozzá dizájner parfüm vagy márkás ing. Egy tusfürdő, egy fésű, egy normális fogkefe és egy adag alapvető önbecsülés bőven elég lenne.

Mégis, sokszor látjuk: a férfi hasán már régen felülkerekedett a sörhas, a foga hiányos vagy elhanyagolt, a haja kócos, a ruhája gyűrött, és az illata inkább menekülésre, mint közeledésre késztet.

A kettős mérce

A nők felé – főleg anyák felé – kőkemény elvárások vannak:

Legyél fitt!

Legyél csinos!

Legyél szexi, de közben anyás is!

Ne hízz el, még akkor sem, ha három gyereket szültél, évek óta nem aludtál rendesen, és a tested napi 24 órában szolgál másokat.

És persze mindig legyen kedved a szexhez, mosolyogj, és főzz háromfogásos vacsorát.

Felteszem a kérdést a férfiaknak:

Ha te nem kívánod meg az elhízott, fáradt, lestrapált anyukát – miért várod el, hogy mi, nők viszont az igénytelen, fogatlan, elhízott férfiakat elviseljük?

Miért természetes, hogy nekünk mindig a maximumot kell hozni, nektek pedig „elég, ha vagy”?

Magyar sajátosságok – miért alakult ez így?

Történelmi beidegződés

A régi magyar családmodellben a férfi volt a „kenyérkereső”, a nő pedig a háztartásért és a gyerekekért felelt. A férfit sokszor nem is motiválta semmi, hogy ápolt maradjon – hiszen „dolgozik eleget”, a többi „női dolog”. Ez a gondolkodás máig sokaknál él.

Kultúrális minta

A magyar férfiak egy része gyerekkorában nem látott példát a tudatos önápolásra. Az apák és nagyapák számára a férfiasság egyet jelentett a munkabírással és a tűrőképességgel, nem azzal, hogy milyen sampont használnak vagy mennyire divatos a megjelenésük.

Az önbecsülés hiánya

Sok férfi belülről is feladja magát, amikor megállapodik. „Megszereztem a nőt, kész” – gondolják. Nem értik, hogy a párkapcsolat nem a start, hanem a maraton kezdete.

A társadalmi elnézés

Amikor egy nő elhanyagolja magát, azt a környezete azonnal szóvá teszi. Ha egy férfi teszi ugyanezt, legfeljebb legyintenek: „Á, csak egy kicsit megemberesedett.” Ez a fajta elnézés fenntartja az egyoldalú normákat.

A pszichológiai háttér

Tisztelet és vágy kéz a kézben járnak. Ha tisztelsz valakit, igyekszel a legjobb formádat mutatni. Amikor ez eltűnik, az üzenet is eltűnik: „Már nem fontos, hogy tetszek neked.”

A vonzalom nem automatikus. A kapcsolat elején természetes, később azonban tudatos munkát igényel.

A kölcsönösség elve: Ha elvársz valamit a másiktól, azt magadra is érvényesítened kellene.

Az ápoltság nem luxus. Az igényesség nem pénz kérdése. És a párkapcsolatban nem lehet egyoldalú elvárásokat támasztani. Ha azt szeretnéd, hogy a nő melletted csinos, energikus és vágykeltő legyen, akkor te is legyél az a férfi, akire büszkén nézhet fel – kívül és belül egyaránt.

Mert a valódi vonzalom kölcsönös. És ha az egyik fél feladja magát, miközben a másiktól a csúcsformát várja el, ott nem csak a külső kopik meg – a tisztelet is.

Horváth Valéria

szakértő, tréner