Gyermeket vállalni az egyik legcsodálatosabb és legnagyobb változást hozó esemény egy pár életében. A nők gyakran évek óta dédelgetett álmot valósítanak meg a szüléssel, az anyává válással. A férfiak viszont – különösen azok, akik az „alfa hím”, erőteljes ego-val és nárcisztikus hajlammal megáldott típusba tartoznak – gyakran egy egészen más valósággal szembesülnek: a trónfosztás élményével.
A belső harc kezdete
Sok férfi – főként azok, akik gyerekként nem kaptak elég érzelmi kapcsolódást, vagy a szeretet feltételekhez volt kötve – az apává válást nem megerősödésként, hanem versenyhelyzetként éli meg. Hirtelen nem ők vannak a feleségük figyelmének középpontjában. A nő tekintete már nem rajtuk időzik reggelente, hanem a picié, aki sír, éhes, pelusos. És ez az ego számára nem kihívás, hanem fenyegetés.
A belső gyermekük – akit annak idején nem szerettek eléggé – ilyenkor felébred. Durcás lesz. Visszahúzódik, megsértődik, vagy – és ez a legrosszabb – elkezd rivalizálni a saját gyermekével. Figyelmet, elismerést követel, úgy, hogy közben nem vesz részt a családi működésben. Így kezdődik a távolodás, a közös pillanatok hiánya, és egy nő szomorú felismerése: nemhogy segítséget nem kapok, még egy gyereket nevelek a férjem mellett.
A trauma újraírja magát
Az ilyen férfi nem rossz ember. Nem gonosz, nem tudatosan rombol. Ő egy sérült lélek, akit a saját gyerekkori sebei irányítanak. A gyerek érkezése nemcsak öröm, hanem újra élés is: „most újra nem kellek senkinek, megint nem vagyok fontos, már megint csak másra figyelnek.”
Ha ezt nem ismeri fel – vagy nincs, aki rámutasson – a kapcsolat szépen lassan kihűl. A nő magára marad, az apa eltávolodik. Esetleg menekül munkába, másik nőhöz, vagy bezárkózik.
De van megoldás – csak együtt lehet
1. Nőként értsük meg, mi zajlik a másikban
Ez nem azt jelenti, hogy el kell viselnünk, hogy valaki önző és nem segít. De ha megértjük, hogy nem rosszindulatból távolodik, hanem fájdalomból, akkor másképp tudunk vele beszélni. Nem számon kérően, hanem együttérzőn:
„Úgy érzem, mostanában eltávolodtál. Nekem szükségem van rád. Szeretném, ha te is részese lennél ennek a csodának, ami most az életünkben történik.”
2. Férfiként merjünk szembenézni a belső gyerekkel
Ha érzed, hogy dühös vagy, fáradt, közönyös, nem kapcsolódsz a gyerekhez – ne bűntudatod legyen, hanem kíváncsiságod. Kérdezd meg magadtól:
„Miért érzem ezt? Mit idéz fel bennem ez a helyzet? Én mit kaptam gyerekként? Mi hiányzott? Most ugyanazt érzem?”
Ez nem gyengeség. Ez az igazi férfi útja: bátorság a befelé nézéshez.
3. Keressük tudatosan a közös pillanatokat
Nem kell mindig mindent együtt csinálni, de kell, hogy legyenek mi-idők.
- Egy séta hármasban.
- Egy este kettesben, amikor a gyereket a nagyi vigyázza.
- Egy egyszerű kérdés esténként: „Mi volt a legszebb pillanatod ma?”
Ezek apróságok, de megmentik a kapcsolatot.
4. Ne várjunk, hogy a másik változzon – kezdjük magunkon
Ez különösen igaz a férfiakra. Az „alfa” státusz nem a dominanciában, hanem az érettségben rejlik. Egy igazi férfi nem fél attól, hogy nem ő van középen. Mert tudja, hogy a szeretet nem rivalizálás, hanem megosztás.
5. Külső segítség: terápia, önismeret, férfikör
A trauma feldolgozása nem szégyen, hanem szabadság. Az önismereti munka nemcsak a kapcsolatot, de az egész életet jobbá teszi. Vannak ma már férfiközösségek, terapeuták, csoportok, ahol kimondhatók ezek a belső dilemmák.
A gyerek nem vetélytárs, hanem közös tanítómester
A gyermek nem elveszi a férfitől a nőt, hanem lehetőséget ad, hogy újra kapcsolódjanak – más szinten. Mélyebben, igazabban. Nem a romantika szintjén, hanem az együtt-növekedés, az együtt-teremtés szintjén.
A nő az anyasággal újjászületik. A férfi is megteheti ugyanezt – ha hajlandó végre felnőni a szerelemhez.
Horváth Valéria
szakértő, tréner