Vezettél már úgy, hogy nem emlékszel az útra. Tíz perc eltűnt. A kezed a kormányon volt. A szemed nyitva. Te mégsem voltál ott.
Ez nem hiba. Ez az alapállapotod.
Az agyad automatizál. Amit elégszer csinálsz, átadja a tudatalattinak. Vezetés. Fogmosás. Telefon nyitás. Reakció egy hangnemre. Ezek nem döntések. Ezek futó programok.
A kutatások szerint a napi döntéseid körülbelül 90 százaléka automatikus. Nem gondolkodsz. Végrehajtasz. A tested lép. A szád válaszol. Az érzelmeid ugranak.
És közben azt hiszed, te irányítasz.
Ha a tudatalattid képes egy autót biztonságosan vezetni, akkor az életed többi részét is viszi. Kapcsolatokat. Pénzügyi szokásokat. Időbeosztást. Konfliktuskezelést. Anélkül, hogy észrevennéd.
Nem azért halogatsz, mert lusta vagy. Egy minta fut. Nem azért eszel túl sokat. Egy jel aktivál. Nem azért robbansz fel. Egy régi válasz indul el.
Te csak később érkezel meg fejben.
Ez a félelmetes rész. Az életed nagy része nem tudatos választás. Hanem megszokás. A tegnapi döntések visszhangja.
De van egy rés, ahol visszaveszed az irányítást.
Ott, ahol észreveszed az automatizmust.
Amikor rájössz, hogy megint a telefonért nyúlsz. Amikor hallod a saját hangod megemelkedni. Amikor ugyanazt a kifogást mondod. Ez a pillanat számít.
Itt tudsz belenyúlni.
Ne akard megváltoztatni magad. Változtasd meg a környezetet. Az automaták jelekre indulnak. Vedd el a jelet. Tedd el a telefont. Készíts elő mindent előző este. Írj le egyetlen új reakciót egy konkrét helyzetre.
Nem motiváció kell. Programcsere kell.
A tudatalattid vakon követ. Azt csinálja, amit betanítottál neki. Vagy amit a környezet tanított meg helyetted.
A kérdés nem az, hogy van-e automata pilóta. Van.
A kérdés az, ki írja a kódot.
Te. Vagy minden más.
Horváth Valéria
szakértő, tréner