Nem véletlen volt. Nem büntetés. Nem elvesztegetett idő. Ez a kapcsolat azért történt, hogy meglásd magad ott, ahol addig nem mertél.
Ha itt vagy, már változott benned valami. Lehet, hogy kiléptél. Lehet, hogy épp készülsz rá. Lehet, hogy az egyik részed tudja, menni kellene, a másik még kapaszkodik a szeretetmorzsákba. Egy biztos. Eljutottál idáig.
Volt egy pillanat, amikor megértetted, hogy nem hall téged. Soha nem hallott. Csak megvárta, hogy befejezd, majd magáról beszélt. Megkérdezted magadtól, miért vagy állandóan kimerült. Beléptél a fürdőbe, belenéztél a tükörbe, és nem ismerted fel azt, aki visszanézett rád. A boldog szó eltűnt a szókincsedből.
Nem az volt a legfájóbb, hogy bántott. Az volt a legfájóbb, mennyit veszítettél el magadból közben.
Hányszor mondtál le programokat miatta.
Hányszor maradtál távol a barátaidtól, mert jelenetet rendezett.
Hányszor nyelted le a tiszteletlenséget, mert nem akartál vitát.
Hányszor kértél bocsánatot olyasmiért, amihez semmi közöd nem volt.
Amit adtál, sosem kaptad vissza. Te teljesen odaadtad magad. Ő morzsákat dobott, és közben elhitette veled, hogy szerencsés vagy.
Ez nem kötődés volt. Irányítás volt.
Összekeverted a tiszteletet a szükségességgel. Az intenzitást az intimitással. A drámát a szenvedéllyel. Az érzelmi függőséget az elköteleződéssel.
Ő nem szeretett. Használt. Akkumulátorként működtél, hogy feltöltse az egóját.
Eljött a nap, amikor az elméd elfáradt, a lelked pedig túl hangosan kiáltott. Itt kezdődött a felébredés. Ez fáj.
Nem csak őt hibáztatod. Megjelenik egy kérdés is. Miért engedtem meg?
A bántalmazás mindig az elkövető felelőssége. A maradás viszont a tiéd. Ezt megérteni felszabadít. Nem azért maradtál, mert ostoba voltál. Azért maradtál, mert valami benned felismerte ezt a mintát.
A feltételes szeretetet.
Azt az érzést, hogy ki kell érdemelned a törődést.
Azt, hogy sosem vagy elég.
Ez nem ebben a kapcsolatban született. Sokkal korábban.
Valószínűleg gyerekkorban tanultad meg, hogy a szeretet feltételekhez kötött. Jól kell viselkedned. Alkalmazkodnod kell. A szükségleteid tehernek számítanak. Megtanultad figyelni a levegőt, a feszültséget, mások hangulatát. Gyerekként ez védett. Felnőttként csapdává vált.
A tudatalattid felismerte ezt az ismerős közeget. Azt mondta, ezt tudom kezelni. Ezért léptél bele.
Ürességet cipeltél. Elismerésre vágytál. Arra, hogy végre téged válasszanak. Látható akartál lenni.
Az elején megkaptad. Figyelemzuhany jött. Ígéretek a jövőről. Különlegesnek érezted magad. Ez csali volt. Működött, mert éheztél rá.
A nárcisztikus ezt megérzi. Nem véletlenül választott téged. Azt látta benned, amire szüksége volt. Valakit, aki ad anélkül, hogy kérne.
Minden elnézett hazugsággal emelte az adagot. Lejjebb vitte a mércédet. Tréningezett.
Nem megmenteni akartad őt. Bizonyítani akartad, hogy elég vagy.
A félelmedet használta ellened. Elhagyással fenyegetett. Cserélhetőnek éreztetett. Meggyőzött arról, hogy te vagy a probléma. Túl érzékeny vagy. Túl igényes vagy.
A minták addig működnek, amíg eteted őket.
Eljutottál oda, ahol a folytatás többe került, mint amid még volt. Itt kezdődött a változás.
Ez az ember a legjobb tanárod lett. Nem a szeretetről tanított. A fájdalomról. Néha a fájdalom gyorsabban tanít, mint évek munkája.
Nem azért lépett be az életedbe, hogy boldog befejezés legyen. Azért, hogy térképpé váljon. Megmutatta, hol vannak benned betöltetlen szükségletek. Feltépte a régi sebeket, amiket eltemettél.
Nem ő teremtette őket. Csak sót szórt rájuk.
Rájöttél, hogy nem a személybe voltál beleszeretve, hanem a ciklusba. Az érzelmi hullámvasútba. A drámába. Ez tűnt szerelemnek, mert ezt tanultad.
A jelek ott voltak az elején. Nem akartad látni őket. Amikor az exéről beszélt, sajnáltad. Ez előzetes volt. Így fog majd rólad is beszélni.
Elárasztott szeretettel, majd hirtelen hideg lett. Bizonytalanságban tartott. Hazudott, majd elferdítette a valóságot. Megkérdőjelezted a saját érzékelésedet. Eltávolított a barátaidtól. Féltékeny volt a családodra.
A jó oldal nem volt valódi. Csali volt. A valódi én akkor jelent meg, amikor biztonságban érezte magát.
Most itt vagy. A túloldalon. Talán még néha hiányzik. Néha visszaesel. Már nem az vagy, aki belépett ebbe a kapcsolatba.
A naiv éned ott maradt. Te pedig tanulod újra önmagad.
Nem magyarázkodsz. Nem kérsz bocsánatot feleslegesen.
Nem könyörögsz morzsákért.
Tudod, mit nem fogadsz el többé.
A magány jobb, mint a mérgező társaság. A csend jobb, mint az üres beszéd.
Ez nem elvesztegetett idő volt. Tanulás volt. Drága, fájdalmas, szükséges.
Horváth Valéria
szakértő, tréner